Beszélgetés Fülöp Károllyal
A történet régre nyúlik vissza: azt hiszem, az iskola hangulata, az iskola mint élettér tetszett meg nekem. Már alsó tagozatban körvonalazódott a gondolat, de a tantárgy még meglehetősen bizonytalan volt. Technikatanár szívesen lettem volna, de valahogy az én madáretetőm szabálytalanabb, a fűszertartó polcom kevésbé stabil lett, mint másoké, a tutajról már ne is beszéljünk! Aztán felsőben a magyar lett az, ami sikereket hozott nekem, szerettem olvasni, a nyelvészet logikája pedig hamar felkeltette az érdeklődésemet. Ebben nagy szerepe volt magyartanáromnak, Maácz Lászlónénak, akit nagyon szerettem – szeretek mind a mai napig, és hálával gondolok rá. A feladatokat mindig is kihívásnak, megfejtendő rejtvénynek tekintettem, amit feladni nem lehet, egyetlen lehetőség a megoldás. Egy-egy sikeresen megoldott probléma mindig öröm, s erőt ad a következők legyűréséhez. Ezt a szemléletet szüleimtől tanultam, akik iskoláim során mindig bátorítottak, ösztönöztek.
Melyek a pálya örömei, nehézségei? Milyen visszajelzéseket kap a diákoktól és a szülőktől?
Egy pályának vannak örömei és nehézségei is. A tanári pálya nehézségei: az adminisztráció, a naphosszat tartó értekezletek, a szoros határidők, a dolgozatjavítás is – azok a részei munkánknak, amit a kívülálló nem láthat. Nehezen viselem, ha valahol értetlenséggel találkozom, és sajnos sokszor hiábavaló küzdemeink is vannak, ha a partner nem együttműködő, pedig céljaink közösek. Mindezekért a gyerekek szeretete kárpótol, szerencsére még mindig sokkal több pozitív visszajelzést kapok tőlük és szüleiktől, mint negatívat. Persze van, aki ez utóbbit nem mondja el, akkor viszont megoldást sem tudunk találni a problémára. A gyerekek között fiatal marad az ember, s ez erőt ad alkotásra, újításra. Szintén előnye a pályának, hogy szellemileg is folyamatosan fejlődik az ember, jó a tanulók sikereit látni, és korábbi tanítványoktól néhanapján jólesik egy-egy üdvözlet vagy látogatás: azt hiszem, ez mutatja leginkább, hogy valamilyen – reményeim szerint pozitív – nyomot hagytam az életükben.
Miért pont a magyar-francia szakpárt választotta? A szakján kívül melyik tárgyat tanítaná szívesen és miért?
A magyart már említettem, a francia ennél szövevényesebb történet. Általános iskolában oroszul és németül tanultam, utóbbit szakköri keretben. Az orosz kötelező volt még a gimnáziumban is, s amikor a jelentkezési lapot kitöltöttem 1988-ban, a németet jelöltem meg választott idegen nyelvként. A Szerb Antal Gimnáziumban azonban franciás osztályba soroltak, s bár lehetett volna, nem változtattam, elsősorban a jó osztályközösség miatt. Kezdetben ugyan nehezen ment a francia, nagyban támaszkodtam azokra a társaimra, akik már általánosban is tanulták. Elértem a négyes osztályzatot, ami önmagában nem rossz, de önmagamnak majd otthon is bevallottam: a tudásomat ez nem tükrözi, pontosabban jóval kedvezőbb képet ad róla. Ekkor segítséget kaptam, eljártam a Francia Intézet tanfolyamaira – szóval sikerült leküzdeni a problémát, s utolérnem önmagam. Harmadikban aztán egy párizsi ösztöndíjra is jelölt a gimnázium, amit nagy elismerésnek tekintettem. Úgy gondolom, ez a fordulat volt, ami a francia szak felé fordított, s így jelentkeztem aztán Nyíregyházára, a tanárképző magyar-francia szakára. Gimis osztálytársaim egy részével egyébként ma is tartom a kapcsolatot, s akivel csak véletlenül futok össze, azzal is szeretettel idézzük fel közös emlékeinket.
A technikatanári fellángolásból a makettezés mint hobbi maradt, de szakkörön, iskolai projektnapon szívesen bemutatom. Művészeti tárgyakat szívesen tanítanék: a festészet, a zene fontos szerepet játszik szellemi életemben, nem szakrendszerű órákon biztosan tudnék érdekességeket mutatni az érdeklődőknek.
Mióta tanít iskolánkban, melyek voltak eddigi munkahelyei?
1996 óta tanítok itt az általános iskolában és az egy évvel később indult esti gimnáziumban, amelynek nagytarcsai tagiskolájában is tanítottam egy ideig. Főiskolásként évekig a Szerb Antal Gimnáziumban tartottam felvételi előkészítőket. Régebben diákmunkát is vállaltam: az egykori Népstadionban voltam jegyszedő meccseken és koncertrendezvényeken is, köztük az elhíresült Aida-előadáson is, amikor a hangosítás csődöt mondott öt perc után, a nézők semmit sem hallottak, óriási botrány volt! De vettem már részt kerületi népszámláláson és rendszeresen választási bizottságok munkájában is.
Melyek a kedvenc tanítási módszerei, pedagógusi alapelvei, és milyen eszközökkel dolgozna még szívesen?
Vevő vagyok a modern oktatási eszközökre és módszerekre, jól tudnám hasznosítani a tanításban a különböző IKT eszközöket, de az iskola felszereltsége egyelőre csak alkalomszerűen és bonyolult szervezéssel teszi lehetővé az ilyen törekvéseket. És még akkor is előfordul, hogy – miután megszerveztem a teremcserét, összeállítottam az elektronikus tananyagot, vetítendő filmeket – a technika felmondja a szolgálatot. Akkor már inkább a hagyományos óravezetés, szemléltetésre pedig a könyvek, albumok. A csoport- és páros munka szintén hasznos lehet a tananyag-elsajátításban, de alaposan meg kell szervezni a feladatokat és a csoportszerepeket, mert mindig akadnak olyan diákok, akik az egymástól tanulás helyett ilyenkor lazítanak egy kicsit, hagyják dolgozni a többieket. Vagy még azt sem.
Milyen további terveket dédelget, milyen lehetőségekkel szeretne élni az életpályamodellben?
Jelenleg az új tantermem szépítgetésével foglalkozom, szerencsére az osztályom, az 5. a szívesen segít benne. Nagyon szép lett a karácsonyi díszítésünk, mindenki csodálattal dicsérte. Azt szeretném, ha a felújított F/4 – a korábbi könyvtár – afféle közösségi térként működne az iskolában: magyar nyelv és irodalmi szaktantermi könyvtár kialakításán dolgozom, ami a szünetekben olvasóterem lehetne szabadpolcos állománnyal és folyóiratokkal. Ezért innen is üzenem olvasóinknak: aki tud olyan diákságot érdeklő könyveket, folyóiratokat hozni, ami már nem kell otthon, vagy dupla példány van belőle, azt szívesen elhelyezzük a szabadpolcon. Egyébként van már némi állományunk, s egyre többen forgatják, keresik a szünetekben a teremben elhelyezett lapokat, melyek egyébként oktatási célokra, feladatként is szolgálhatnak. Várunk tehát köszönettel minden felajánlást!
Szakköri keretben – kis létszámmal ugyan – már harmadik éve tanítok franciát, a résztvevők nagyon szeretik. Jövőre a hetedik évfolyamon második idegen nyelvként órarendi keretek között is választható lesz az orosszal egyetemben.
Az iskolai mérési-értékelési munkaközösség vezetőjeként a pedagógus-életpályamodell kapcsán lesz várhatóan sok feladatom. Nemrég végeztem el a szaktanácsadói képzést, várhatóan ez is újszerű, iskolán kívüli feladatokat, szakmai megújulást is hoz majd számomra. Mindezek mellett igyekszem délutánonként is egyre több időt az osztályommal tölteni, a termemben beszélgetni a hozzám betérőkkel. A kedd délutánom az estiseké: érettségire készülő felnőtteket tanítok, nyaranta pedig érettségiztetek magyarból szaktanárként és vizsgaelnökként is. További terveim között szerepel a mesterpedagógusi fokozat megszerzése és a folyamatos szakmai megújulás igénye. Sajnálom, hogy a húsz éve működő operabaráti program idén megszűnik, az átalakulás mikéntjéről még nincsenek információim.
A jó gyerekekkel foglalkozik szívesebben, vagy kedveli a kihívásokat is? Hogyan kezeli a konfliktusokat?
Aki ezt a pályát választja, szeretnie kell a kihívásokat is! Az, hogy egy gyerek jó, jól viselkedik, nem feltétlenül jelenti azt, hogy problémái sincsenek. Lehet, hogy zárkózottsága miatt nem tud, nem mer teljesíteni. És egy igazi rosszcsont – enfant terrible – is lehet tehetség, csak terelgetni kell. Sokszor pont ez a legnehezebb: meglátni kinek, miben kell segítenünk. A konfliktusokat igyekszem jól kezelni, de ha kudarcot vallok, nem szégyellek tapasztaltabb kollégáimtól segítséget kérni. A rossz döntéseimen, hibáimon viszont sokáig rágódom, ami nem biztos, hogy szerencsés tulajdonság, de vívódó lélek vagyok, azt hiszem, ez már így is marad.
Hogyan készül az ünnepekre, mit jelent Önnek az adventi időszak?
Az advent számomra kiemelten fontos, intenzíven megélt érzelmi időszak minden évben. Sok évvel ezelőtt advent első vasárnapján halt meg az édesapám, nagyon nehéz karácsonyunk volt akkor. Aztán az ember szellemi-lelki fejlődésében átalakulnak a fájdalmak, a szeretteinkre való emlékezésből is merítünk erőt a mindennapi nehézségek leküzdéséhez. Az év végi ünnepekre való készülődés tehát már kicsivel advent előtt, a halottak napja idején kezdődik gondolatainkban, elmélkedésinkben. A karácsony a család ünnepe, s ez a már eltávozott szeretteinkre is vonatkozik. Ilyenkor erősebben vannak itt velünk, s a karácsonyfa körül szívesen idézzük fel a közösen megélt élményeket, s ez jóleső érzéssel tölt el mindig. Elsősorban az ünnepek lelki megélése a fontos számomra; igyekszem távol tartani magam a fogyasztói társadalom által eltorzított, már október közepén megkezdődő őrülettől, az ajándékvásárlásban sem a versengés vagy az ár, hanem az ötlet motivál, s az, amíg kigondolom, kinek mit adjak, valamint az az idő, amíg a megajándékozandóra gondolok. A vásárlás nem, de a vásárok hangulata képes elvarázsolni, a fények, illatok, hangulatok… Szeretem a szertartásokat, az ünnep külsőségeit – az éjféli misére feldíszített templom, az ilyenkor összegyűlő tömeg fontos emlékeket és hangulatokat kelt életre bennem, kicsit újra hiszek a mesékben. A város aszfaltköveit rovó hajsza helyett (mellett) ilyenkor újra és újra elolvasom, képeken nézegetem az ünnepkör kultúrtörténetét, hajdani népszokásainkat, ez mindig nagyon érdekes olvasmány, ajánlom mindenkinek! Várom a téli szünetet, a jól megérdemelt pihenést J, de különösen azért, mert november közepén egy új, pici jövevény érkezett családunkba, akivel most végre személyesen is találkozhatom!
Köszönjük a beszélgetést Károly bácsinak, és boldog karácsonyt kívánunk!
Én is áldott, szép ünnepeket, boldog új évet kívánok a blog készítőinek és valamennyi kedves olvasójának!
Az interjú készítésében közreműködött: Czotter Attila, Kovács Norbert (8. a)
Kommentek